Bécsben állították ki Liszt Ferenc utolsó zongoráját
2015. July 17. 11:56
|
|
Bécs, programok, kultúra, bécsi, múzeum, Liszt Ferenc, zongora,
A múzeum igazgatója szerint a kiállított darab a világ egyik legkülönlegesebb hangszere, amely azért is fontos, mert Liszt a késői műveit ezen komponálta.
A zongorát egy párizsi hangszermester, Sébastien Érard készítette 1862-ben, ekkor Liszt a hangszert az olaszországi Tivoliba szállíttatta. A zeneszerző halála után 1886-ban a zongora Rómában maradt, ahol egy egyházi intézmény falai között feledésbe merült. Először a kilencvenes években talált rá Carlo Maria Dominici olasz zongoraművész.
A bécsi múzeum igazgatója szerint több dolog is alátámasztja, hogy valóban Liszt zongorájáról van szó, hiszen megtalálták benne Liszt rózsafüzérjének darabjait, amelyek megegyeznek a budapesti Liszt-múzeumban kiállított füzérrel. A zongorán továbbá rajta volt a Párizsból Olaszországba való szállítást igazoló pecsét is, amely a hangszer elkészültekor került rá.
A zongorát 2001-ben New Yorkba vitték, ahol a Metropolitan múzeumba helyezték el. Néhány év múlva azonban kikerült a kiállított tárgyak közül, és raktárban tárolták. Emiatt a tulajdonos úgy döntött, hogy elhozza New Yorkból a zongorát. 2014-ben vette fel a kapcsolatot a bécsi múzeummal, amely - miután megbizonyosodott a hangszer eredetiségéről -, igent mondott az ajánlatra. A szállítás azonban elhúzódott, mivel az amerikai hatóságok nagyon korlátozzák azon kulturális javak kiadását, amelyek egzotikus fából vagy elefántcsontból készültek.
A hangszert, amely péntektől látható a bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) régi hangszerek gyűjteményében, a tervek szerint rendszeresen meg is szólaltatják, és koncerteken is hallható lesz majd.
(Fotó: APA)
(MTI)
Címkék
Ausztriai munka, állás, Bécs, programok, kultúra, bécsi, múzeum, Liszt Ferenc, zongora,
Hozzászólások