Ausztriában vagy Magyarországon lehetne a moszkvai pátriárka és a pápa első találkozója

2015. June 28. 22:27 |
| Ausztria, kultúra, Ferenc pápa, pápa, moszkva, Hilarion,

Kirill pátriárka és Ferenc pápa első találkozóját egy "semleges ország" láthatná vendégül, például Ausztria vagy Magyarország - nyilatkozta Hilarion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetője a Corriere della Sera olasz napilap vasárnapi számában.

Hilarion metropolita úgy fogalmazott, hogy "nem szerepel az agendában Ferenc pápa látogatása Moszkvába. Programozva van viszont egy találkozó Kirill pátriárka és a pápa között".

Hozzátette, úgy gondolja, hogy a moszkvai pátriárka és a katolikus egyházfő találkozója "egy semleges országban lesz", ami azt jelenti, hogy nem Moszkvában vagy Rómában. Jelezte, már több ország ajánlkozott a találkozó helyszínéül, ezek közül Ausztriát és Magyarországot nevezte meg. 

A moszkvai patriarchátus külügyminisztere úgy fogalmazott, nem akarja és nem is tudja megmondani, hogy a találkozóra 2015-ben sor kerül-e. Megjegyezte, hogy a találkozót elő kell készíteni és ezt egy közös nyilatkozhat is megelőzhetné Kirill pátriárka és Ferenc pápa részéről. 

"Az a reményem, hogy ez a pápa és ez a pátriárka békül meg egymással" - mondta Hilarion, hozzáfűzve, hogy a moszkvai pátriárka és a katolikus egyházfő közötti találkozó húsz éve programon szerepel. 1997-ben II. Alekszij pátriárkának II. János Pállal kellett volna találkoznia, de akkor a találkozó elmaradt: "most napról napra közelebbinek tűnik, de elő kell készíteni".

Tavaly - a novemberi törökországi látogatásáról a Vatikánba tartó repülőúton - Ferenc pápa azt mondta újságíróknak, akármikor készen áll a moszkvai pátriárkával találkozni.

A római katolikus és az ortodox (keleti) egyház közötti úgynevezett nagy egyházszakadás, más nevén skizma, 1054-ben következett be. A római egyházhoz 1,2 milliárd hívő tartozik, a 250 milliós ortodox kereszténységen belül az orosz ortodox egyház 165 millió hívőt tart számon.

(MTI)

Címkék
Ausztriai munka, állás, Ausztria, kultúra, Ferenc pápa, pápa, moszkva, Hilarion,

Hozzászólások