A menekültek befogadásra alkalmas helyek után kutatnak az osztrák belügyminisztérium munkatársai

2015. June 30. 19:19 |
| Ausztria, osztrák, menekültek, menekült, szálláshelyek, szállás,

Menekültek befogadásra alkalmas helyek után kutatnak az osztrák belügyminisztérium munkatársai országszerte - számolt be a Die Presse című osztrák napilap kedden.

A múlt héten a belügyminisztérium által szabott határidő szerint a tartományoknak július végéig további 6500 helyet kell biztosítaniuk a menekültek befogadására. A minisztérium még nem adott tájékoztatást arról, hogy pontosan mikor és hol alakítják ki a szálláshelyeket.
A tárca dolgozói jelenleg is azokat az épületeket keresik, amelyekben a 6500 menekültet el tudnák helyezni. Érdeklődnek továbbá olyan szabad területek után is, ahova konténereket tudnának felállítani az emberek befogadására.

Az alsó-ausztriai Horn település polgármestere még a múlt héten ajánlotta fel, hogy száz menekült számára egy éven át ad majd szállást. Az első harminc, főleg Irakból származó menekült már hétfőn beköltözött a város által biztosított otthonba. A közelben fekvő Eggenburgban 45 kíséret nélkül érkező kiskorút szállásolnak majd el, a bécsi polgármester pedig további száz fiatal befogadására tett ígéretet.

A menekültügyi hatóság ezen kívül további 125 munkatárs felvételét tervezi a felhalmozódott feladatok ellátására - jelenleg 750-en végzik a hivatal munkáját. További bővítéseket terveznek a tartományok menekültüggyel foglalkozó irodái is.

Fiatal menekültek önkéntes felkarolására van lehetőség Salzburgban - számolt be a Der Standard című osztrák napilap keddi száma. Az ifjúság-és gyermekvédelemmel foglalkozó szervezet (Kija) legutóbbi felhívására eddig 58-an jelentkeztek, amely csaknem háromszorosa annak, amennyivel a szervezők számoltak. A mentorok támogatják a menekülteket a mindennapokban, német nyelvre tanítják őket, szabadidős programokra mennek velük, segítenek nekik iskolát találni vagy hivatalos ügyeket intézni. Salzburgban 166 kísérő nélküli kiskorú menekült él. A szervezet már 2007 óta működtet mentorprogramot, azóta 150 segítőt "közvetített ki".

A hatóságok adatai szerint a múlt hónapban 6240 menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, és ez lakosságszámra elosztva több, mint bármely más EU-tagállamban. A belügyi tárca június eleji adatai szerint, idén várhatóan rekordszámú, mintegy 70 ezer menedékkérelmet adnak be az osztrák hatóságokhoz.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) éves jelentése szerint csaknem hatvanmillióan menekültek el háborúk és erőszak miatt, közülük minden második gyerek. A legtöbben Szíriát, Afganisztánt, Irakot és Szomáliát hagyják el.

(MTI)

Címkék
Ausztriai munka, állás, Ausztria, osztrák, menekültek, menekült, szálláshelyek, szállás,

Hozzászólások